Riasztó rendszer a

biztonságtechnikában

Riasztó rendszer fontossága

Amióta az ember rendelkezik magántulajdonnal, azóta léteznek olyanok, akik szeretnének bennünket megszabadítani vagyontárgyainktól. Így a vagyonvédelem is korán megjelent a történelemben. Amíg az ősidőkben az emberek csak a bunkósbotokra és a harapós kutyákra hagyatkozhattak, addig ma már az emberek és a biztonságtechnika együttműködő munkája eredményeként valósul meg a hatékony vagyonvédelem. A XXI. század fordulóján minden alhálózatokra épül, legyen szó szórakoztató elektronikáról, közlekedésről vagy épp a lakásunk, autónk védelméről.


Bűnözési arány Magyarországon

Az elmúlt évek statisztikái szerint az lakásbetöréses lopások száma jelentősen megugrott hazánkban is. Ez nem csak Budapestet érinti, hanem a vidéki ingatlanokban sem lehetünk teljes mértékben biztonságban. A PRE-STAT 2010-ig visszamenőlegesen tartalmaz adatokat: akkor összesen mintegy 430 ezer bűnesetet regisztráltak a hatóságok, tavaly viszont már “mindössze” 185 ezret, miután 2017-hez képest 30 ezerrel tovább csökkent a számuk. Amennyiben eltekintünk a kis lélekszámú falvaktól, akkor kijelenthetjük, hogy az ország bűnnel leginkább fertőzött helyei a fővárosban találhatók. Mindenesetre beszédes adat, hogy 2018-ban több olyan helység is volt Magyarországon, ahol minden 40. lakosra jutott egy súlyos bűncselekmény. A bűnözők repertoárja csökken,de újabb és újabb eszközöket, módszereket vetnek be céljaik elérésében, amelyet biztonságunk érdekében meg kell előznünk.


Forduljon hozzánk bizalommal

Cégünk a P1safe Kft több éves szakmai tapasztalattal rendelkezve nyújt leendő és meglévő ügyfelei részére segítséget és megoldást! Ha Ön sem szeretne a károsult személyek csoportjába tartozni, a legjobb helyen jár oldalunkon! A megfelelő vagyonvédelmi rendszert (legyen szó riasztó rendszerről, vagy kamerás megfigyelő rendszerről) építhessük ki otthonukban, üzletükben vagy egyéb ingatlanuknál.


486512

M vezeték behúzva

321

Telepítés

25461

Kezelt riasztás

332

Elégedett ügyfél

Kérjen ajánlatot riasztó rendszerre:

Rólunk

P1safe Kft. több mint 10 éve biztonságtechnikával, informatikai és optikai rendszerek teljeskörű kiépítésével, szervizelésével, karbantartásával foglalkozik. Tapasztalt szakembereink felmérik,megtervezik és végül kivitelezik az Ön számára megfelelő projektet.

P1safe Kft. Kapcsolat

1204 Budapest
Rezeda utca 25.

(30)151–5758
(30)518-8282